6900 Makó, Szegedi u. 1/A fszt. 2.
Tel.: (20) 329-14-12
Ingyen adatik, kereskedelmi forgalomba nem hozható!
Amennyiben teljes egészében,
bárminemű változtatás nélkül történik,
a szerző előzetes írásbeli engedélyével
szabadon másolható és terjeszthető.
Nyomdai sokszorosítás esetén a formátumnak és
betűtípusnak (Southern font) egyeznie kell az eredetivel.
Tíz példányt meg kell küldeni WBS Hungary
vagy jogutódja részére.
A Timóteushoz írt 1.
levél
1. rész
Pál, Krisztus Jézus apostola, megmentő Istenünk és reménységünk, Krisztus Jézus
rendelkezéséből
Timóteusnak. Igazi fiam vagy, mivel a hit összeköt minket. Istennek, a mi Atyánknak
és Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak a kegyelmét, könyörületét és békességét
kívánom életedre.
Szeretném, ha Efézusban maradnál, mint ahogy Macedóniába utazásomkor már
kértelek. Vannak ott bizonyos emberek, akik tévtanokat hirdetnek. Parancsold meg nekik,
hogy hagyják abba a hamis tanítást,
és ne foglalkozzanak mítoszokkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, mivel
ezek inkább vitatkozásra adnak alkalmat a helyett, hogy elősegítenék Isten hit által
megvalósuló munkáját.
E parancs célja az, hogy felébressze az emberekben Isten szeretetét, amelyhez tiszta
szív, jó lelkiismeret és őszinte hit szükséges.
Néhányan azonban nem ezt az utat követik, és hiábavaló dolgokról beszélnek.
Törvényt tanítók akarnak lenni, de nem értik, amit mondanak, sőt még azt sem,
amihez mereven ragaszkodnak.
Tudjuk, a törvény jó, de csak akkor, ha megfelelő módon használják.
Természetesen tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz emberek számára, hanem az
Isten törvényét semmibe vevő és ellene lázadozó emberek, az Istent nem tisztelők
és bűnösök, a szívükben gonoszok, hitetlenek, apjukra és anyjukra támadók, az
embergyilkosok számára lett adva,
valamint a szexuális bűnök elkövetői, homoszexuálisok, rabszolga-kereskedők,
hazugok, hamisan tanúskodók és olyanok számára, akik élete nincs összhangban az
egészséges tanítással.
Ez a tanítás pedig része az áldott Isten dicsőséges munkájáról szóló
örömüzenetnek, amely hirdetését Isten rám bízta.
Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki hatalommal ruházott fel, mivel
megbízhatónak tartott, amikor beállított ebbe a szolgálatba.
Korábban gonosz dolgokat mondtam Krisztus ellen, üldöztem az őt követőket és
erőszakos voltam, azonban Isten megkönyörült rajtam, mert nem tudtam, hogy amit
teszek, az rossz, mivel akkor még nem ismertem Krisztust.
Urunk gazdagon kiárasztotta rám kegyelmét és megajándékozott azzal a hittel és
szeretettel, amely Krisztus Jézusban volt.
Amit most mondok, az igaz és bárcsak mindenki felismerné és elfogadná, hogy
Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megmentse a bűnösöket, akik között én
vagyok a legbűnösebb.
Éppen ezért nyertem könyörületet, hogy Krisztus Jézus rajtam mutassa be végtelen
türelmét példaképül mindazoknak, akik majd hisznek Benne, és így örök életet
nyernek.
A tisztelet és a dicsőség pedig az örökkévaló, halhatatlan és láthatatlan
királyt, az egyedüli Istent illeti mindörökké. Ámen!
Timóteus fiam, azt a parancsot adom neked, ami összhangban van a rólad korábban
mondott próféciákkal. Kövesd azokat és használd fel a nemes harc megharcolásában!
Őrizd meg hitedet és a tiszta lelkiismeretet! Egyesek nem hallgattak
lelkiismeretükre, ezért hitük hajótörést szenvedett.
Himenajosz és Alexander is ezek között van, akiket kiszolgáltattam Sátánnak, hogy
e fegyelmezés által megtanulhassák, hogy többé ne káromoljanak.
2. rész
Mindenekelőtt arra kérlek titeket, imádkozzatok minden emberért, kérjétek Istent,
töltse be szükségeiket, adjatok hálát értük!
Imádkozzatok a királyokért, és a hatalmat gyakorlókért, hogy nyugodt és békés
életet élhessünk, amely tele van Isten iránti imádattal és tisztességgel.
Ezt jónak és kedvesnek tartja Isten, a mi megmentőnk,
aki mindenkit meg akar menteni, és azt szeretné, ha mindenki eljutna az igazság
megismerésére.
Csak egy Isten létezik, és csupán egyetlen módon érhetjük el Istent: Krisztus
Jézuson keresztül, aki emberré lett.
Jézus odaadta magát, hogy kifizesse a váltságdíjat mindenki bűnéért. A
legalkalmasabb időben jött, tanúságot tett Isten céljáról, hogy mindenkit
megmentsen.
Ilyen tanúskodásra rendelt engem is Isten, hogy az örömhír hirdetője legyek;
ezért választott apostolnak – ez a színtiszta igazság –, hogy a hittel
kapcsolatban tanítsam a pogányokat és megismertessem velük az igazságot.
Ezért az a kérésem, minden helyen imádkozzanak a férfiak! Szent kezeket felemelve
imádkozzanak, haragtól és vitatkozási hajlamtól mentesek legyenek!
Hasonlóképpen szeretném, ha a nők szerényen és szemérmesen tisztességes
ruhákban járnának. Ne a különleges frizurákkal, arannyal, gyöngyökkel vagy drága
ruhákkal díszítsék magukat,
hanem – amint ez az olyan nőkhöz illik, akik Isten szolgálatára szentelték
életüket – jó cselekedetek által.
A nőnek csendben kell tanulnia és úgy, mint aki hatalom alatt van és kész az
engedelmességre.
Nem engedem, hogy a nő tanítsa a férfit, vagy rajta uralkodjon, hanem legyen
csendben!
Miért mondom ezt? Mert Isten Ádámot teremtette először és csak azután Évát.
Nem Ádám volt az, akit rászedett a kísértő, hanem az asszony csapta be, aki
áthágta a parancsot.
De az asszonyok megmenekülnek a gyermekszülés által, ha kitartanak a hitben,
szeretetben és a józansággal párosult szent életben.
3. rész
Igaz ez a mondás: „Ha valaki gyülekezeti felügyelőségre törekszik, nemes
munkára törekszik.”
A felügyelőnek azonban kifogástalannak kell lennie! Egy felesége legyen csak, tudja
önmagát fegyelmezni, legyen bölcs, tiszteljék az emberek, legyen vendégszerető és
tapasztalt tanító!
Ne olyan valaki legyen, aki a borivás rabja vagy kötekedő, hanem aki szelíd és
békés természetű! Ne legyen a pénz szerelmese!
Jól töltse be a családfő szerepét, gyermekeit fegyelemre és engedelmességre,
szüleit tisztelővé nevelje!
Ha valaki nem tudja a saját családját megfelelően vezetni, hogyan tudna akkor
vezetői szolgálatot ellátni Isten Gyülekezetében?
Ne legyen felügyelő az olyan ember, aki még csak rövid ideje követi Krisztust,
nehogy büszkévé váljon e miatt és ugyanolyan ítéletre jusson, mint az ördög!
Fontos, hogy a kívül valók között is jó híre legyen. Ha megfelel ezeknek a
követelményeknek, akkor nem fogják bírálni és nem fog az ördög csapdájába esni.
Hasonlóképpen, a diakónusi szolgálatot végzők is olyan férfiak legyenek, akiknek
tekintélyük van mások előtt, akik őszinték. Ne legyenek a bor rabjai és csak
becsületes úton próbáljanak meg üzleti haszonra szert tenni.
Tiszta lelkiismerettel, szilárdan őrizzék a hit titkát, amit Isten ajándékozott
nekünk.
Előbb ki kell próbálni őket, és csak akkor végezzék a szolgálatot, ha
megbízhatóak.
Hasonlóképpen, a nőkkel szemben is követelmény az, hogy mások szemében
tiszteletre méltóak legyenek, ne beszéljenek gonosz módon senkiről, és legyenek
józan gondolkodásúak és minden tekintetben megbízhatóak.
A diakónusi szolgálatot végző férfiaknak csak egy feleségük legyen, gyermekeiket
és családjukat jól irányítsák.
Akik jól végzik diakónusi szolgálatukat, nagyon megbecsült helyet szereznek
maguknak Krisztus Jézusba vetett hitük is biztos lesz.
Mindezeket abban a reményben írom neked, Timóteus, hogy hamarosan eljutok hozzád.
Amennyiben mégis késnék, ennek alapján képet alkothatsz magadnak arról, miként
kell viselkedni Isten háznépe között, amely az élő Isten Gyülekezete, az igazság
oszlopa és szilárd alapja.
Kétségtelenül nagy istenimádó életünk titka:
[Krisztus] emberi formában jelent meg közöttünk,
a Szentlélek tett bizonyságot igaz voltáról,
angyalok szolgálták őt,
nemzetek hirdették a róla szóló örömhírt
szerte a világon hittek benne,
újra felment dicsőségben a mennybe.
4. rész
A Szentlélek azonban világosan kijelenti számunkra, hogy az utolsó időkben lesznek
olyanok, akik letérnek a hit útjáról, és megtévesztő szellemekre figyelnek,
ördögi eredetű tanításokat fognak követni.
Ezek képmutató hazudozók lesznek, akiknek már érzéketlenné vált a
lelkiismeretük, mintha tüzes vassal kiégették volna azt.
Meg fogják tiltani az embereknek a házasságot, és azt követelik, ne egyenek
bizonyos ételeket, pedig azért adta Isten ezeket, hogy hálaadással fogyasszák
mindazok, akik hitre jutottak és megismerték az igazságot.
Hiszen mindaz, amit Isten alkotott, jó. Éppen ezért semmire se mondjuk azt, hogy
rossz, hanem hálaadással vegyük magunkhoz,
mert az Isten igéje és az imádság által Isten számára szentté válik.
Mondd el ezeket a testvéreknek, így Krisztus Jézus jó szolgájához méltóan
cselekszel, akin látszik, hogy a hit és a helyes tanítás beszédein nőtt fel. Te
hűségesen követted ezt a tanítást.
Ne pazarold az idődet ostoba vitatkozásokra, Isten igazságát figyelmen kívül
hagyó mítoszok hallgatására, ami az öregasszonyokra jellemző, hanem az Isten
szerinti szolgálatban való megerősödésre szánd oda magadat!
A testi erőfeszítésnek is van némi haszna, de az Isten szerint való élet minden
tekintetben hasznosabb, hiszen ezáltal mind a mostani, mind a következő örök életben
áldásokban lesz részed.
Igaz, amit mondok és teljes elfogadásra méltó.
Ezért munkálkodunk és küzdünk mi is minden erőnkkel, mert az élő Istenben van
reménységünk, aki az egész emberiség megváltója, mindenekelőtt persze a hívőké.
Parancsold meg és tanítsd ezeket a dolgokat!
Fiatal vagy még, de senki se kezeljen úgy, mintha nem lennél fontos. Mutass példát
a hívőknek beszéded és viselkedésed által, szeretetben és hitben.
Addig is, amíg megérkezem hozzád, szánj időt az emberekre, olvass nekik az
Írásokból, bátorítsd és tanítsd őket!
Ne feledkezz el a benned levő kegyelmi ajándék gyakorlásáról, melyet prófétai
üzenet kíséretében kaptál a Szentlélektől, amikor a vének rád tették kezüket.
Ezekkel a dolgokkal törődj minden erőddel, életed teljes mértékű
odaszánásával, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon előrehaladásod!
Vigyázz magadra, ügyelj arra, mit tanítsz. Légy kitartó ezekben, mert ha így
teszel, megmented magadat is, és azokat is, akik rád hallgatnak.
5. rész
Ne beszélj durván idősebb férfival, hanem szeretettel kérleld őt, mint
édesapádat; a fiatalabbakkal bánj úgy, mintha öcséddel vagy bátyáddal beszélnél;
az idősebb nőkkel, mintha édesanyáddal; a fiatalabb nőkkel pedig úgy, mintha
húgoddal vagy nővéreddel beszélnél teljes tisztaságban!
Tiszteld azokat, akik özvegyek és valóban egyedül vannak!
Ha azonban egy özvegyasszonynak vannak gyermekei vagy unokái, az első dolguk legyen
az, hogy megtanulják, először a saját családjukról gondoskodjanak. Szüleik és
nagyszüleik által kifejezik hálájukat irántuk. Ez kedves dolog Isten szemében.
A valóban egyedül maradt özvegyasszony Isten segítségében bízik, és
éjjel-nappal imádkozik, kéri az ő segítségét.
Az olyan özvegyasszony pedig, aki csupán az élvezeteket hajszolja, úgy tekinthető,
mintha nem is élne.
Kösd az emberek szívére ezeket, hogy feddhetetlenek legyenek.
Ha valaki nem törődik a saját rokonaival, még inkább a közvetlen
hozzátartozóival, az megtagadta a hitet, rosszabb a hitetlen embernél.
Csak azt az özvegyasszonyt lehet felvenni az özvegyek listájára, aki legalább
hatvan éves, és csak egy férfi felesége volt,
akiről mindenki tudja, mennyi jót tett: felnevelte gyermekeit, szívesen fogadott
vendégeket a házában, megmosta Isten népének lábát, segített a bajba jutott
embereken, és mindig készen állt arra, hogy jót cselekedjen.
A fiatalabb özvegyasszonyokat azonban nem szabad felvenni az özvegyek listájára,
mert könnyen elhagyják Krisztust, ha testi kívánságaik kerekednek felül, és újra
meg akarnak házasodni.
Ezáltal bűnt követnek el, mivel megszegik eredeti ígéretüket.
Házról-házra járva élik életüket, munkakerülőkké válnak, de nem csak
munkakerülővé, hanem pletykákat kezdenek terjeszteni, mások dolgába avatkoznak, és
olyasmit beszélnek, ami nem tartozik rájuk.
Éppen ezért, azt tanácsolom, hogy a fiatalabb özvegyasszonyok menjenek férjhez,
szüljenek gyermekeket, viseljék gondját otthonuknak, így nem érheti őket vád az
ellenség részéről.
Tulajdonképpen egyesek már elfordultak, hogy a Sátánt kövessék.
Ha egy hívő nő hozzátartozói között vannak özvegyek, akkor segítse őket, hogy
ne a gyülekezetre nehezedjen ez a teher, így csak a valóban egyedül maradt özvegyeket
kell támogatnia a gyülekezetnek.
Azok a gyülekezeti vének, akik jól végzik a gyülekezet vezetését, kétszeres
anyagi támogatást érdemelnek, kiváltképpen azok, akik igehirdetéssel és
tanítással szolgálnak.
Az Írás ezt mondja ugyanis: „A cséplést végző ökörnek ne kösd be a száját,
hagyd őt enni, miközben tapossa a gabonát!” Továbbá: „Megérdemli a munkás a
maga bérét.”
Ne hallgass arra, aki gyülekezeti elöljárót vádol, hacsak két vagy három tanú
meg nem erősíti a vádat.
Azt, aki vétkezik, az egész gyülekezet előtt fedd meg, hogy a többiek ebből okulva
ne kövessék példáját!
Komolyan parancsolom Isten, Krisztus Jézus és a szent angyalok jelenlétében, hogy
tartsd meg utasításaimat! Ne legyen előítélet benned senkivel kapcsolatban, ne
kivételezzél senkivel!
Gondold meg jól, mielőtt kijelölsz valakit elöljárónak, és kézrátétellel
megerősíted ezt. Hiszen, ha bűnös az a személy, akkor közösséget vállalsz
bűneivel. Ne tedd ezt, őrizd meg tisztaságodat!
Timóteus, ne kizárólag vizet igyál. Igyál egy kevés bort is, ez jót fog tenni a
gyomroddal és gyakori betegségeddel kapcsolatban.
Vannak, akik bűnei mindenki előtt nyilvánvalóak, és tudjuk, ítélet vár rájuk
emiatt, de vannak olyanok is, akiknek a bűnei csak később kerülnek világosságra.
Ugyanígy van a jócselekedetekkel is. Ezek mindenki előtt nyilvánvalóak, de ha nem
is látszanak azonnal, nem maradnak örökre elrejtve.
6. rész
Mindenki, aki a rabszolgaság igájában van, teljes tiszteletet mutasson gazdája
iránt, becsülje meg őt. Ha így végzi munkáját, akkor senki sem fogja káromolni
Isten nevét, és tanításunkat sem érheti vád.
Vannak olyan keresztény rabszolgák, akik gazdája keresztény, tehát testvérek. Ez
azonban nem jelenti azt, hogy gazdájuk kisebb tiszteletet érdemel vagy, hogy nem kell
olyan keményen dolgozniuk. Nem, épp ellenkezőleg! Még keményebben kell dolgozni az
ilyen rabszolgáknak, és sokkal szívesebben kell szolgálni gazdájukat, hiszen jó
szolgálatuk szeretett, hívő testvérek felé irányul. Tanítsd ezeket az embereket
[Timóteus] és bátorítsd őket arra, hogy e szerint végezzék szolgálatukat.
Ha valaki mást tanít, olyat, ami nincs összhangban a mi Urunktól, Krisztus
Jézustól és az Isten szerint való életről szóló egészséges tanítással,
az ilyen ember a büszkeség rabja és nem ért semmit, hanem a vitatkozás és a
szavakkal való csatározás betegségében szenved. Ebből csupán irigység,
veszekedés, sértés és gonosz bizalmatlanság származik.
Ezek az emberek állandóan feszültségben élnek másokkal, mert megfertőzte
elméjüket a bűn, és nem ismerik az igazságot. Számukra Isten szolgálata pusztán
meggazdagodást jelent.
Természetesen Isten szolgálata gazdaggá tesz, ha megelégedett tudsz lenni azzal,
amid van.
Amikor világra jöttünk, semmit sem hoztunk magunkkal. Ugyanígy semmit sem vihetünk
magunkkal, amikor meghalunk.
Ha van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg ezekkel.
Azok azonban, akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, és csapdába kerülnek.
Esztelen vágyaikat követve sok kárt tesznek magukban. Ezáltal vesztükbe és
pusztulásba rohannak.
Ez azért van, mert a pénz minden egyéb dolognál fontosabb számukra, ebből indul ki
azután minden gonosz cselekedetük. Néhányan már letértek a hit útjáról.
Pénzszeretetük vezette őket félre, ami sok bajt okozott nekik.
Te azonban Isten embere vagy [Timóteus], tartsd magad távol ezektől a dolgoktól.
Ehelyett törekedj inkább arra, hogy igaz módon élj, Istent szolgálva. Legyen benned
hit, szeretet, türelem és szelídség.
Törekedj erősen, hogy megnyerd a hit nagy harcát, és biztosítsd, hogy elnyered az
örök életet, amelyet Isten már akkor neked ajándékozott, amikor Krisztusba vetett
hitedet sok ember füle hallatára először vallottad meg nyilvánosan.
Parancsolom neked Isten jelenlétében, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus
jelenlétében, aki azt a nemes igazságot megvalotta, amikor Poncius Pilátus előtt
állt, hogy
kövesd utasításaimat hibátlanul és feddhetetlenül! Cselekedd ezt mostantól fogva
egész a mi Urunk, Krisztus Jézus visszajöveteléig.
A legalkalmasabb időben fogja küldeni Krisztust áldott Istenünk, az egyedüli
uralkodó, aki a királyok királya és urak ura.
Egyedül Ő hallhatatlan, aki az emberek számára megközelíthetetlen világosságban
lakik, és akit még senki sem látott és nem is láthat. Egyedül Őt illeti a
tisztelet, Övé az örök hatalom. Ámen!
Azoknak pedig, akik a jelenvaló világban meggazdagodtak, sok vagyonra tettek szert,
mondd meg, ne hordják fenn az orrukat, ne olyan bizonytalan dolgokban bízzanak, mint a
gazdagság, hanem Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent, amire szükségünk
van, ami örömünket szolgálja.
Mondd meg a gazdagoknak, hogy jó dolgokra fordítsák pénzüket, jó cselekedetekben
legyenek gazdagok. Szívesen adjanak adományokat és osszák meg vagyonukat másokkal!
Ha ezt teszik, igazi kincseket gyűjtenek maguknak a mennyben, ami az egyetlen biztos
befektetés a jövőre, és képessé teszi őket, hogy megragadják azt az életet, ami
valóban élet.
Timóteus, őrizd meg a kincset, amit Isten bízott rád! Tartsd magad távol azoktól
az emberektől, akik azt tanítják, birtokában vannak az igazi „ismeret”-nek, mely
valójában ellentmondásokkal teli vallásellenes tanítás. Amit mondanak, üres
fecsegés csupán.
Egyesek, akik azt állítják, megvan az ismeretük, már eltávolodtak a hittől
(evangéliumtól), nem ismerik Istent.
Isten kegyelme legyen mindnyájatokkal!
Krisztus
Gyülekezetei készséggel segítenek,
ha kérdéseid vannak!
World Bible School Hungary
Németh Ervin
6900 Makó
Szegedi u. 1/A fszt. 2.